Amikor zárproblémákról van szó, akkor főleg a bejárati ajtó zárjára asszociálunk, pedig az autó zárja is ugyanígy meghibásodhat. Számos gond történhet vele, az egyik gyakori eset, amikor a kulcsot nem tudjuk a zárba tenni.
Ilyenkor persze pánikba esünk, mert így elindulni sem tudunk, másik pedig inkább megpróbálják a másik oldalon, hátha ott menni fog. Ha sikerrel járnak, nyugtázzák, hogy lesz egy útjuk a szerelőhöz, pedig lehet, hogy nem ez a legnagyobb probléma. Ugyanis, ha a kulcs nem megy bele a zárba, az egy nagyon egyértelmű jelzés.
Azt mutatja, hogy az autónkat megpróbálták feltörni, és bár nem jártak sikerrel, nagyon próbálkoztak. Mivel bűncselekmény valójában nem történt, így feljelentést sem nagyon tudunk tenni, mert a szándék még kevés. Viszont a zárat azonnal ki kell cseréltetnünk, ugyanis nagy rá az esély, hogy a tolvajok visszatérnek, hiszen a zár már meg van rongálva, a következő próbálkozásnál pedig nagyon valószínű, hogy sikerrel fognak járni. A javítás nem lesz elég, azonnal zárat kell cserélni az autónk.
A kulcs belement a zárba, de így sem nyílik az autó?
Az is meglehetősen gyakori, hogy a kulcsot ugyan be tudjuk tenni a zárba, nyitni viszont nem tudjuk. Ez megeshet akkor, ha beszorul a kulcs, ilyenkor minden bizonnyal a zárbetét törött el. Okozhatja sikertelen lopási kísérlet, de ütközés is. Sajnos ebben az esetben sem úszhatjuk meg a zárcserét, vagy minimum zárbetétcserére lesz szükség. A kulcs egyébként menthető lehet, de a zár az sajnos nem. Az is megeshet, hogy a kulcs bemegy a zárba, de körbe-körbe forog. Ez azt jelenti, hogy zár eltört. A zártörést okozhatja meghibásodás, de szintén megeshet, hogy valaki megpróbálta ellopni a kocsinkat.
Bármelyik esetet is tapasztaljuk, mindenképp menjünk el a szerelőhöz, amilyen gyorsan csak tudunk, és orvosoljuk a problémát, mert egy törött vagy sérül zárat sokkal könnyebb lesz feltörni, és aki megpróbálta feltörni, valószínű, hogy visszatér, hogy a sérült záron még egy próbát tegyen, ami, ha nem teszünk ellen, sikerülni is fog.