RENAULT KULCSMÁSOLÁS
Renault Captur kulcsmásolás
A Renault cég SUV modellje a Captur, amelyet 2013-2015 között gyártottak.
Kulcsai már nem hagyományos mechanikus módon működnek, hanem úgynevezett Proxy rendszeres kulcsok. Ez azt jelenti, hogy az autó gombnyomásra indul, abban az esetben persze, ha a kulcs az utastérben van. Ehhez a típushoz is megoldható a komplett kulcsmásolás és kulcs-programozás üzletünkben.
Renault Clio autókulcsok másolása
A Renault Clio egy kisméretű személyautó, melyet szintén a francia Renault gyárt. Elsőként 1990-ben mutatták be, jelenleg a 2016-ban megjelent ötödik generációnál tart a modell. A Clio jelentős sikereket ért el, hiszen bemutatása óta a legeladottabb európai modellek egyikévé vált, és nagyban hozzájárult a Renault hírnevének helyreállításához, az 1980-as évek második felének nehéz idői után. A Clio az egyike annak a két autónak, amit kétszer választottak az Év Autójának, mégpedig 1991-ben és 2006-ban.
Az 1996 előtt készült Renault Clio autók fogazott kulcsait a Silca Bravo Professional kulcsmásoló gépen, kígyómarásos kulcsait pedig a Silca Matrix kulcsmásoló gépen másoljuk le. Ezeknek a Renault Clio autókulcsoknak a másolásához nem szükséges az autó jelenléte, mert ezekben a kulcsokban még nem volt beépített immobilizer. A modernebb, 1998-tól gyártott modellek már indításgátló chippel rendelkező kulcsait is lemásoljuk, annyi különbséggel, hogy szükséges hozzá maga az autó is, mivel az immobilizert rá kell tanítani az új kulcsra, ha működtetni szeretnénk vele az autót. Márpedig a kulcsmásolásnak ez a célja. Akár normál, akár távirányítós kivitelre van szükség, megoldjuk a másolás,t és a programozást is.
Renault Espace autókulcs-másolás
A Renault Espace egy középméretű, luxus crossover, amelyet 1984 óta gyártanak. A modell első három generációját Renault márkanév alatt a Matra gyártotta. A típus neve franciául „helyet” jelent, valószínűleg ennek köszönhető az autó tágas beltere, valamint a megnövekedett hátsó tér a lábak számára.
A régebbi Renault Espace személygépkocsik esetében ugyanaz a helyzet, mint a Clio esetében, azaz a régi kulcs alapján, egy újat másolunk, amelyet rögtön a boltban elkészítünk. A Renault Espace kulcsmásolás az üzletünkben megvárható. Az újabb évjáratú Renault Espace autókhoz is másolunk kulcsot az üzletünkben, ami szintén megvárható, bár nincs meg 5-10 perc alatt. Előre soha nem lehet megmondani, hogy a chip-el ellátott kulcsok másolásához szükséges-e az autó, de mindig biztosabb, ha ott van, hiszen így a helyszínen azonnal elvégezhető a kulcsmásolás és chip tanítás. Az újabb típusú indítókártyával rendelkező modellek esetében is megoldható a másolás, és a programozás is. Üzletünkben rövid határidőn belül garanciával vállaljuk ezen szolgáltatásainkat.
Renault Fluence slusszkulcsok másolása
A Renault Fluence egy családi autó, amelyet a Renault gyárt 2009-től. Az európai piacra szánt autókat a törökországi Bursában gyártják, az amerikai piacot pedig az argentínai Cordobában készítik. Az ausztrál piacot a busani (Dél-Korea) gyár látja el autókkal, mégpedig a Renault Samsung Motors gyárából.
Cégünk vállalja Renault Fluence slusszkulcsok másolását. Ennek a modellnek a slusszkulcsában már beépített indításgátló található, így nem elég csupán a kulcsmásolást elvégezni, a micro chipet is rá kell tanítani egy új chipre, amelyet be kell helyeznünk az új kulcsba. Mindenképp hozzák el hozzánk az autót az üzletbe a kulcsmásoláshoz, mert csak így tanítható rá a micro chip az új kulcsokra. Vállaljuk továbbá a kulcsház cserét, illetve a kulcselektronika javítását is.
Renault Kangoo indítókulcsok, autókulcsok másolása
Cégünk vállalja Renault Fluence slusszkulcsok másolását. Ennek a modellnek a slusszkulcsában már beépített indításgátló található, így nem elég csupán a kulcsmásolást elvégezni, a micro chipet is rá kell tanítani egy új chipre, amelyet be kell helyeznünk az új kulcsba. Mindenképp hozzák el hozzánk az autót az üzletbe a kulcsmásoláshoz, mert csak így tanítható rá a micro chip az új kulcsokra. Vállaljuk továbbá a kulcsház cserét, illetve a kulcselektronika javítását is.
A Renault Kangoo-ra is vonatkoznak a fent leírtak, miszerint az indításgátlóval ellátott kulcsokat egy másik chip-re rá kell először tanítani, és csak ezután lehet a chip-et az új kulcsba behelyezni. Mivel előre soha nem lehet megmondani, hogy a chip-el ellátott kulcsok másolásához szükséges-e az autó, az a biztos, ha ott van. Vállaljuk Renault Kangoo autókulcsok másolását, amelyet a helyszínen rögtön elvégzünk. A távirányítós kivitelt is szinte minden esetben meg tudjuk oldani.
Renault Twingo autókulcs-másolás
A Renault Twingo a francia Renault autógyár kisautója. Az első generáció 1992 szeptemberében, a Párizsi Motor Show-n mutatták be először, majd 1993-ban került az európai autópiacra. A második generációs Twingo 2007 nyarán debütált, a harmadik generáció pedig 2012-ben. A modell neve három tánc - Twist, Swing, Tango - nevének összetételéből született.
Az 1995 év előtti Renault Twingo autókulcs, nem transzponderes, azaz nem micro chip-es, így a kulcsokat minden további nélkül, egyszerűen le lehet másolni. A régebbi Renault Twingo kulcsoknak a másolása nem különbözik a normál cilinderes kulcsmásolástól, legfeljebb annyiban, hogy ezek a kulcsok párhuzamosan, mind a két felükön bevágással rendelkeznek. Ezeket az autókulcsokat egy egyszerű cilinderes kulcsmásoló gépen le lehet másolni. Mivel ezek a kulcsok általában több mint 15-20 évesek, már annyira kopottak, hogy egy kis pontatlanság is belefér a másolásba, ám biztosan nyitni és indítani fogja az autót.
A micro chip-pel, indításgátlóval ellátott Renault Twingo kulcsok másolásakor azonban nem elegendő magát a kulcsot mechanikusan egy másológépen lemásolni, hanem a kulcsba helyezett chipet is ki kell olvasni, és egy másik chip-re rá kell tanítani. A chipet az új kulcsba be kell helyezni, és ha minden jól sikerült, akkor az autó is indulni fog a másolt kulccsal. Távirányítós- és normál indítókulcs készítését is vállaljuk, azonnal, raktárról! A kulcs- immobilizer javítása is megoldható, amennyiben az autó már nehezen vagy abszolút nem indul.
Renault Mégane gyújtáskapcsoló-kulcsmásolás
A Mégane a Renault kompakt kategóriás családi autója, amely a gyártó kínálatában a Renault 19-et váltotta fel. 1995-ben mutatkozott be az első generációs Mégane. A Renault Mégane az 1999-es modellfrissítés után új orr-résszel és hátsó lámpákkal, továbbá átalakított utastérrel jelentkezett. 2002-ben debütált a második, „kalapos” nemzedék. A 2006-os ráncfelvarrás csupán kisebb optikai módosításokat (átdolgozott orr-rész és hátsó lámpák) hozott. A harmadik generációs Mégane 2008-ban mutatkozott be teljesen új dizájnnal és azóta is folyamatosan fejlődik.
Az immobilizer-rel ellátott Renault Mégane gyújtáskapcsoló kulcsokat lemásoljuk üzletünkben. Amennyiben az autót 1996 előtt gyártották, úgy nagy valószínűség szerint még az autóra sincs szükség a Renault Mégane kulcsmásoláshoz. Az első generációs indításgátló rendszerrel ellátott Mégane autók kulcsai még másolhatók az autó jelenléte nélkül.
Az újabb, indítókártyás Renault kulcsok készítéséhez viszont, minden esetben szükséges az autó, mert itt diagnosztikai csatlakozón keresztül programozzuk fel az kulcskártyát. Szinte minden típusú Renault kártya elérhető üzletünkben, keressen minket bizalommal!
Renault Master autókulcs másolás
A teherszállításra kifejlesztett Master régóta járja az utakat sikerességének köszönhetően. A mai napig gyártják. Vállaljuk a kulcsmásolást, akár sima, akár távirányítós indítókulcs kivitelben, a régi, rossz kulcs felújítását, és kulcsház-cseréjét, valamint a javítását is. Minden esetben szükséges az autó jelenléte, legyen szó akár normál, akár távirányítós kivitelről. A kulcsokat szerviz csatlakozón át programozzuk, így biztosan nem lehet probléma a működésével.
Renault Modus autókulcs másolás
2004-ben kezdték el gyártani a Modus modell, kis méretének, de ugyanakkor tágas belsőjének köszönhetően, hamar népszerű lett családosok körében. Kulcsai immobilizeres transzpondert tartalmaznak, ezért minden esetben szükséges az autó jelenléte a kulcsmásoláskor, amennyiben olyan kulcsot szeretne, ami indítja az autót. Vállaljuk ezeknek a típusú kulcsoknak a másolását, a kulcsház cseréjét, és az elektronika javítását is.
Renault Laguna slusszkulcsok másolása
A Renault Laguna a francia gyártó nagyméretű családi autója, amely a kínálatban korábban a Renault 21-et váltotta fel. 1994-ben debütált az első generáció, majd 1998-ban felvarrták a típus ráncait, ami új motorokat, gazdagabb alapfelszereltséget (klímaberendezés, oldallégzsák) és módosított lámpákat eredményezett. 2001-ben érkezett a második nemzedék, amely ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP töréstesztjén. A Laguna II-t 2005-ben frissítették. A Nissan és a Renault közösen fejlesztette a 2007-ben napvilágot látott harmadik generációt, amelynek ezért számos eleme meggyezett a Nissan Primerával. A váltók mind hatfokozatúak.
Mind az immobilizer-rel ellátott, mind az indításgátló nélküli Renault Laguna kulcsokat lemásoljuk üzletünkben. Amennyiben az autót 1996 előtt gyártották, úgy nincs szükség az autóra a kulcsok lemásolásához, mert azokat Silca Bravo Professional kulcsmásoló gépünkön egyszerűen, ám nagyszerűen, lemásoljuk Önöknek. Az újabb modellek esetében, akárcsak a Mégane típusnál, itt is már az indítókártyás rendszert szerelték az autóba. Ezért, ha másoltatni szeretne kulcskártyát, az autóval kell eljönni üzletünkhöz, ahol OBD(diagnosztikai) csatlakozón keresztül felprogramozzuk az új indítókártyát.
Renault Scénic autókulcs másolás
A Scénic a Renault kompakt egyterűje, melynek első generációja 1996-ban mutatkozott be a Mégane padlólemezén. Megjelenése után az első három évben még Renault Mégane Scénic-ként forgalmazták. Csak az 1999-ben végrehajtott alapos ráncfelvarrás után vált önállóvá a Scénic név. A típust egészen 2003-ig árulták, amikor debütált a második nemzedék, majd egy év múlva csatlakozott a kínálathoz a nagyobb tengelytávú, hétüléses Grand Scénic. Az első jelentős modellfrissítésre 2006-ig kellett várni, mely során átdolgozták az autó orr- és farrészét. 2009-ben látott napvilágot a harmadik generáció, amely a Renault aktuális formatervezési filozófiáját követte.
Valószínűsíthetően, a Renault Scénic autók kulcsaiban már beépített indításgátló található. Ennek ismeretében jobb, ha az autó is jelen van a kulcsmásolásnál, mert előre a Renault Scénic esetében sem lehet megmondani, hogy a chip-el ellátott kulcsok másolásához szükséges-e az autó. Ha jelen van a kocsi, a helyszínen azonnal elvégezhető a chip tanításos Renault Scénic autókulcs-másolás. Az újabb típusoknál már itt is indítókártyás rendszerrel találkozhatunk. Mivel szinte azonos felépítésű, mint a Renault Mégane, így ezeknek a kártyáknak a másolása sem okoz gondot. Legtöbb esetben azonnal. raktárról tudunk kulcskártyát készíteni.
Renault Thalia autókulcs másolás
A Renault Thalia egy szupermini autó, amely 1999-ben mutatkozott be, akkor még Clio Symbol név alatt. A második generációtól kapta meg a Thalia nevet. Ügyes trükk volt a Renault-tól az új, harmadik generációs Thalia bevezetése, mert a laikus szemlélő akár új modellnek is nézheti a török gyártású szedánt, pedig a lemezek alatt még a régi nemzedék rejtőzik, amely az 1998-ban bevezetett Clio II lépcsőhátú változata.
Vállaljuk Renault Thalia autókulcsok, slusszkulcsok másolását üzletünkben, akár normál, akár távirányítós kivitelben. Amennyiben immobilizeres a kulcs, annak másolását és az immobilizer új kulcsra történő kódolását is elvégezzük. Gyakori probléma ezeknél a típusoknál, hogy a kulcs egy idő után már alig, vagy nem indítja az autót. Ezt a kulcs elektronikus panelén található tekercs hiba okozza.
Üzletünkben a hibás tekercset kicseréljük egy fix immobilizer jeladóra, így a jövőben nem fordulhat elő olyan, hogy az autó nem indítható. Rövid időn belül, garanciával megoldjuk ezt a problémát is.