Görcsösen próbálunk vigyázni a legfontosabb dolgainkra, a lakáskulcsunkra, a pénztárcánkra, a telefonunkra, és a kocsikulcsunkra is, mégis megesik, hogy ebben a rohanó világban valamelyiket mégis elhagyjuk, és a legrosszabb amikor ezt csak több órával később vesszük észre, ilyenkor ugyanis már nehéz lenne megtalálni az elhagyott holminkat.
Ha ezek közül pont a kocsikulcsunkat hagytuk el, és nincs is pótkulcsunk az autóhoz valószínűleg pánikba esünk, hiszen sokan el sem tudják képzelni, hogy lehetőségünk van kulcs nélkül kulcsot másoltatni.
Adhatunk magunknak néhány napot azért, hátha mégis előkerül a kulcs, hiszen lehet, hogy mi raktuk el máshova, és pár nap múlva egy gyanútlan pillanatban elő fog kerülni egy kabátzsebből, vagy egy ritkán használt táskából, de ha ez mégsem következik be, akkor mindenképpen szakemberre lesz szükségünk.
Hogyan lesz újra a kocsikulcsunk a kezünkben?
A kulcsmásolást csak egy szakember tudja elvégezni, ám az autókulcs másolása során egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan milyen szakemberhez fordulunk, hiszen ebben az esetben autókulcsra szakosodott céget kell keresnünk.
Bár nem egyszerű feladat, de egy tapaszalt szakember ki fogja tudni sérülésmentesen nyitni az autónkat, ehhez azonban mindenképpen szükségünk lesz a forgalminkra, hiszen ezzel fogjuk tudni bebizonyítani, hogy nem egy lopott autóról van szó.
Fontos információ még az is, hogy milyen gyártmányú, milyen típusú, és milyen évjáratú gépjárműről van szó.
Ha a szakembernek sikerül kinyitnia a kocsinkat, ki kell szerelnie majd az egyik zárbetétet, vagy gyújtáskapcsolót, hiszen ez alapján fogja tudni elkészíteni a beleillő kulcsot. Nagyon fontos kihangsúlyozni azt, hogy autónk szétszerelésének semmiképp ne álljunk neki mi magunk, mint ahogy annak se, hogy feszegetéssel megpróbáljuk kinyitni az autónkat.
Ha a másolással készült kulccsal ki fogjuk tudni az autónkat, akkor sem lehetünk még teljesen nyugodtak, hiszen az elhagyott slusszkulccsal, a későbbiek során bárki vissza tud majd élni. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, a zárakat mindenképpen érdemes kicserélni.
Egy elhagyott kocsikulcs másolása nem egy egyszerű procedúra és az emberek ezt rendszerint a saját bőrükön tapasztalják meg egy peches napon, de célszerű megakadályozni azt, hogy újra ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk, és ez esetben egyből két kocsikulcsot másoltassunk.