Milyen jelei vannak, ha megpróbálták feltörni az autónkat?

Ha az autónk zárjának valamilyen problémája van, akkor sokszor eszünkbe jut, hogy vajon nem egy sikertelen feltörési kísérlet okozza a bajt. Persze a legtöbb esetben nem erről van szó, de vannak jelei annak, ha egy ügyetlen autó tolvaj piszkálta meg a zárat. Az egyik egyértelmű jele az autólopási kísérletnek, hogy nem megy bele a kulcs a zárba. Ilyenkor annyira megpiszkálták, hogy a zár belsejében valami eltörött, esetleg el is mozdult, így amikor mi megpróbáljuk a kulcsot a zárba tolni, már nem fog menni.

A másik eset, ami szintén sikertelen lopási kísérlet jelez, ha ugyan a kulcs belemegy a zárba, de elfogatni nem tudjuk benne. Ilyenkor szinte biztosan eltörött a zárbetét. Ezt persze okozhatja koccanás vagy ütközés is, mondjuk, ha egy másik autó nekimegy a kocsinknak, ennek viszont más jele is lesz, horpadás vagy egyéb sérülés. Ha semmi ilyesmit nem tapasztalunk az autónkon, akkor bizony megpróbálták ellopni, a zárat jól meg is rongálták, de nem jártak sikerrel. Érdemes ezekre a jelekre fokozottan odafigyelni, hogy a szükséges lépéseket megtehessük.

Mit tehetünk ilyenkor?

Ha azt gyanítjuk, hogy megpróbálták feltörni a kocsinkat, akkor első gondolatunk a rendőrség, hiszen bűncselekmény történt. A helyzet azonban az, hogy mivel a kocsi megvan, így igazából lopás nem történt, a gyanú pedig kevés. Ugyanakkor rongálás történt, ami szintén büntetendő, így ha mindenképp a rendőrséghez akarunk fordulni, akkor rongálásért tehetünk feljelentést ismeretlen tettes ellen. A rendőrség valószínűen felveszi az adatokat, esetleg ujjlenyomatokat vesz le az autóról, de mivel nagy eséllyel a próbálkozó figyelt erre, nagy eredményre ne számítsunk. Ennek ellenére a feljelentést megtehetjük.

Amit viszont mindenképp meg kell tennünk, hogy azonnal szerelőt hívunk, és kicseréltetjük a törött zárbetétet. A zár sérült, így könnyebben fel lehet törni, akár az első próbálkozó jön vissza, akár egy új jelentkező próbálja meg feltörni majd. A szerelő valószínűleg csak zárbetétet cserél, de az is megeshet, hogy akkora a kár, hogy az egész zárszerkezetet ki kell majd cserélni.