Elveszett kocsikulcs, befagyott kocsiajtó? Kellemetlenségek, melyek munkába menet érhetnek bennünket

A téli hónapokban, ha autóval mennénk valahova, mindig érdemes kicsivel előbb indulni, hiszen szembe találhatjuk magunkat néhány nehezítő körülménnyel. Kellemetlen meglepetés lehet mikor reggel, munkába menet azt tapasztaljuk, hogy az autónk nem nyílik, ugyanis befagyott az ajtaja.

A feszegetéssel nagy valószínűséggel csak kárt tehetünk benne, ezért ezt jobb, ha elkerüljük, és első lépésként azt ellenőrizzük, hogy az összes ajtó befagyott-e?  Könnyen lehet, hogy éppen úgy esett rá az eső, vagy az ónos eső, hogy szerencsénk van, és az egyik ajtó még nyitható. Ilyen esetben át tudunk mászni a vezetőülésbe, és be tudjuk indítani a motort, és a fűtőrendszert is, ez pedig hamar megoldja a problémánkat. Sokan esküsznek arra a praktikára, hogy forró vízzel öntik le a befagyott autó ajtaját, ennél a módszernél azonban legyünk nagyon óvatosak, hiszen a nagy hőmérsékletkülönbség következtében akár az ablak is berepedhet, vagy betörhet.

Ha nem tudunk bejutni az autó utasterébe, akkor a legegyszerűbb, amivel próbálkozhatunk az a jégmentesítő, amelyből kétféle is létezik: az egyik típus egy aeroszol fúvókával van ellátva, ennek köszönhetően a jégmentesítő folyadékot közvetlenül a zárba tudjuk bejuttatni. A másik típus pedig egy olyan fűtőelem, amely a zár belsejében melegszik fel, így tudja felolvasztani a jeget a zár belsejében.

Ha azért nem tudunk elindulni reggel a munkába, mert elhagytuk a kocsikulcsunkat, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen ma már rövid idő alatt tudunk új slusszkulcsot csináltatni az autónkhoz, ehhez azonban már szakember segítségére lesz szükségünk.

Az első és legfontosabb ebben a kellemetlen helyzetben, hogy előkeressük az autó forgalmi engedélyét, ugyanis a kulcsmásoláshoz könnyen lehet, hogy erre is szükségünk lesz.

A távirányítós és bicskakulcs megrendeléséhez a szakembernek az autó alvázszámára is szüksége van, a pontos beazonosítás miatt, ugyanis ez alapján történik meg az új kulcs megrendelése, melyre csupán 1-2 munkanapot kell várnunk.