Autókulcs másolás? Létezik ilyen?

A kulcsmásolás egy meglehetősen egyszerű és ismert munka, de autókulcs másolásról már jóval kevesebbet hallunk. Ennek persze az is az oka, hogy nem minden kulcsmásoló képes rá. Sok helyen csak az autókulcs távirányítójának elemcseréjét tudják elvégezni, de az autókulcsot már nem képesek duplikálni. Pedig néha szükség lehet rá. Persze nem gondolunk ebben bele egészen addig, amíg nincs rá szükség. Bár ma már a legtöbb autó központi záras, vagyis a riasztót nem a kulcs fogja kikapcsolni, ahogy a zárat sem kulccsal, hanem távirányítóval nyitjuk-csukjuk, a gyújtáskapcsolóba kulcs kerül.

Természetesen már vannak olyan autók is, amikhez szinte már kulcs sem kell, csak a távirányító, és gomb, amivel felberreg a motor, de erre még hazánkban kevés példa van, így a legtöbb autóhoz kell a kulcs. Ennek értelmében az autókulcsot is szükséges lehet lemásoltatni, erre pedig természetesen van lehetőség, de nem mindenhol képesek rá. Az autókulcsok ugyanis speciálisabbak a bejárati ajtók kulcsainál, ezért speciális eszközök és módszerek kellenek a másoláshoz. Emellett az autó esetében sokszor merül fel a kérdés, hogy ha eltörik a kulcs, mondjuk a gyújtáskapcsolóba, azt ki tudja majd orvosolni, a zárszerelő vagy az autószerelő.

Miért érdemes autókulcsot másoltatni?

Az autókulcs másolás nem foglalkoztat senki, egészen addig, amíg baj nem történik. Mindig jó, ha van pótkulcs, ez ugyanúgy igaz az autókra, mint a bejárati ajtókra. Az autókulcs bár masszívabb, vastagabb, mint a hagyományos lakáskulcsok, mégis megeshet, hogy eltörnek, eldeformálódnak, így szükséges lesz arra, hogy egy újat csináltassunk ahelyett, amit már nem tudunk rendeltetésszerűen használni. Érdemes figyelni az autókulcs állapotát, mert ha beragad, beletörik a zárba, vagy a gyújtáskapcsolóba, akkor jóval nagyobb bajba kerülhetünk.

Az is megeshet, hogy az autót többen használjuk, így nem baj, ha mindenkinek van hozzá saját kulcsa. Megtörténhet az is, hogy bezárjuk a kulcsot az autóba, ilyenkor sem árt, ha van egy tartalék, ami kiment minket egy ilyen szorult helyzetből.