Amikor nem nyílik a központi zár

Szinte minden autóssal megesett már legalább egyszer az életében, hogy hiába hibába próbálta, nem nyílt ki a központi zár. Ez úgy is megeshet, hogy a távirányító nem nyitja a zárat, de úgy is, hogy a kulcs nem akar működni. Persze általában az első eset a gyakoribb. Biztos mindenki tapasztalta már, hogy nyomkodta, nyomkodta a távirányító gombját, de az csak nem akart működni. Általában ilyenkor az elem gyengül meg, viszont ez a probléma könnyen orvosolható egy elemcserével, amelyet a legtöbb kulcsmásolónál el lehet végeztetni.

Akad viszont olyan eset is, amikor nem az elem a ludas. Ilyenkor a chippel van valami gond, elállítódik, esetleg sérül, vizes lesz stb., és emiatt nem tud rendeltetésszerűen működni. Ez már egy költségesebb probléma, viszont még ez sem annyira vészes, ugyanis sokszor egy chipcsere vagy újra kódolás meg tudja oldani a problémát. Ezek még közel sem olyan vészes problémák, mint amikor a központi zár romlik el, de sajnos ez is megeshet egy autó esetében.

Amikor nem a távirányító a bűnös

Ahogyan a távirányító, úgy a zár is el tud romlani.  A központi zár is meghibásodhat, de megeshet, hogy csak egyetlen ajtón lévő zár romlik el. Ez utóbbi a kisebbik baj, ilyenkor csak egyetlen ajtó egyetlen zárját kell kicseréltetni, ami persze autó típustól függően akár több százezer forintba is kerülhet. Akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha maga a központi zár mondja be az unalmas, és végleg elromlik. Amíg ugyanis csak egyetlen zár rossz, addig az autót lehet nyitni-csukni a többi ajtón keresztül, be is lehet mászni még a vezető oldalra az anyósülés felől, de ha a központi zár romlik el, akkor vagy nem jutunk be az autóba, tehát nem tudjuk használni a kocsit. A másik eset, ha tárva-nyitva marad, mert zárni nem lehet, így pedig nagy rá az esély, hogy reggel már nem lesz a ház előtt, mert valaki ellopja.

Mindenképp hívjunk zárszerelőt, vagy minimum autószerelőt, hogy segítsen megoldást találni a problémára. Ha pedig csak a távirányítóval van gond, azt könnyen és gyorsan orvosolhatjuk.