Az autókulcs is kopik – milyen jelekből tudhatod, hogy ideje foglalkozni vele?

Az autókulcsra a legtöbben csak akkor figyelnek fel, amikor már nem működik megfelelően. Pedig ugyanúgy használati tárgy, mint az autó bármely más alkatrésze, ezért az évek során természetes módon elhasználódik. Naponta többször előkerül a zsebből vagy a táskából, kulcscsomón lóg, leesik a földre, nyáron a tűző napon, télen pedig a fagyban is helyt kell állnia. Ezek a hatások előbb-utóbb nyomot hagynak rajta, és ha a figyelmeztető jeleket időben felismerjük, sok kellemetlenséget előzhetünk meg.

Az egyik leggyakoribb tünet, hogy a kulcs egyre nehezebben fordul el a zárban. Sokan ilyenkor a zár hibájára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy maga a kulcsszár kopott el. A milliméteres eltérések is elegendők ahhoz, hogy a zárbetét ne működjön tökéletesen. Ha a kulcsot mozgatni, billenteni kell ahhoz, hogy működjön, akkor érdemes szakemberhez fordulni, mielőtt teljesen használhatatlanná válik.

A modern autók esetében a mechanikai kopás mellett az elektronika állapota is meghatározó. A távirányító gombjai elkophatnak, a mikrokapcsolók elhasználódhatnak, a nyomógombok beszakadhatnak, és az áramkör is sérülhet egy-egy nagyobb ütés következtében. Ilyenkor a autókulcs javítás gyakran elegendő megoldást jelent, és nincs szükség teljes kulcscserére.

Sokan meglepődnek azon is, hogy a kulcsház állapota mennyire fontos. Egy megrepedt vagy meglazult burkolat nemcsak esztétikai probléma. A réseken keresztül por és nedvesség juthat az elektronikába, ami hosszabb távon az immobiliser meghibásodásához vezethet. Egy időben elvégzett autókulcs házcsere jelentősen meghosszabbíthatja a kulcs élettartamát.

Ha a távirányító hatótávolsága csökken, elsőként természetesen érdemes elemet cserélni. Amennyiben ez nem oldja meg a problémát, könnyen lehet, hogy az elektronika vagy az antenna kezd meghibásodni. Ilyenkor diagnosztikai vizsgálattal gyorsan kideríthető, hogy elegendő-e egy javítás, vagy szükség van autókulcs programozásra esetleg új kulcs készítésére.

A legnagyobb hibát mégis azok követik el, akik addig használják a sérült kulcsot, amíg az teljesen felmondja a szolgálatot. Egyetlen működő kulccsal közlekedni mindig kockázatos. Ha az meghibásodik vagy elveszik, a autókulcs másolás jóval összetettebb és költségesebb lehet, mint amikor még rendelkezésre áll egy működő példány.

A rendszeres ellenőrzés és az apró hibák időben történő javítása nemcsak pénzt takaríthat meg, hanem azt is megakadályozza, hogy egy fontos indulás előtt derüljön ki: az autókulcs már nem képes ellátni a feladatát. Egy megbízható kulcs ugyanúgy hozzátartozik a biztonságos autózáshoz, mint a megfelelő állapotú gumiabroncs vagy fékrendszer.