MITSUBISHI KULCSMÁSOLÁS

Mitsubishi Colt autókulcs-másolás

mitsubishi-colt-kulcsmasolasA Colt nevet 1962-ben használta először a Mitsubishi. A Colt 600 a Colt-család első tagját jelentette. 1978-ban a japán gyártó piacra dobta az Ausztráliában gyártott Mirage modellt, amely Európában Colt néven került forgalomba három- és ötajtós kivitelben. Az 1981-es a modellfrissítést követően szokatlanul sokáig, még 9 évig forgalmazták ezt a típust. Közben – ’83-ban - debütált a következő generáció, szintén három- és ötajtós karosszériával, valamint háromfajta benzinmotorral. Hat évvel később érkezett az újabb Colt, négyféle változatban. 1991-re született meg a következő modell, amely szakított a Coltokra addig jellemző szögletes dizájnnal.

Amint az minden autótípusnál elmondható, a régebben gyártott autók még nem voltak indításgátlós kulccsal felszerelkezve és ez igaz a Mitsubishi Coltra is. Az egyszerűbb, fogazott Mitsubishi Col autókulcsokat üzletünkben azonnal lemásoljuk. Tesszük ezt az immobilizeres kulcsokkal is, ám azok nincsenek meg 3 perc alatt, mert az immobilizert rá is kell tanítani az új kulcsokra. Számunkra ez sem jelent gondot! A Mitsubishi Colt autókulcs-másolást és chip tanítást simán elvégezzük, csupán egy eredeti autókulcs és az autó szükséges hozzá.

Mitsubishi ASX kulcsmásolás

A Mitsubishi ASX típust 2010-től gyártják. A kulcsa már nem a hagyományos fémpengés kulcs, hanem újabb típusú, úgynevezett Proxy. Ez annyit jelent, hogy nem kell behelyezni a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, hanem az autó Start/Stop Gombbal indul.

Üzletünkben el tudjuk végezni a kulcs másolását, programozását. Vállaljuk továbbá a kulcs javítását is.

Mitusbishi Spacestar indítókulcs másolás

mitsubishi-space-star-kulcsmasolasNépszerű családi autó a Spacestar. Kényelmesen elfér benne a család, és utazás esetén a csomagok is. Indításgátló rendszert már ebbe a modellbe is szereltek, így nem elegendő egy sima kulcsot másoltatni, programozni is kell a transzponder chipet az autóhoz, hogy indítható legyen. Ezért minden esetben szükséges az autó jelenléte a kulcsmásoláskor, ha olyan kulcsot szeretne, ami indítja az autót. Vállaljuk ezeknek a típusú kulcsoknak a másolását, a kulcsház cseréjét, és az elektronika javítását is.

Mitsubishi Carisma slusszkulcs-másolás

mitsubishi-carismaA Mitsubishi Carisma egy nagy családi autó, amelyet kifejezetten az európai piacra gyártott a japán gyár, 1995 és 2004 között. A modell neve az angol „car” (autó) és a görög „kharisma” (isteni ajándék) szavaiból alakult ki. A Carisma alváza ugyanaz, mint az első generációs Volvo S40-é, és Hollandiában készült, ahol a két cég annak idején együttműködött.

Ha a Mitsubishi Carisma slusszkulcs-másolását ránk bízza, nem fog csalódni! Üzletünkben megvárható a Mitsubishi Carisma indító-kulcsainak másolása. Amennyiben a Mitsubishi Carisma autókulcsban beépített indításgátló van, akkor is fordulhat hozzánk, mert ezt is könnyedén megoldjuk! Az immobilizeres kulcsok másolása számunkra nem jelent gondot!

Mitsubishi Galant indítókulcs-másolás

mitsubishi-galant-kulcsmasolasA Mitsubishi Galant-ot a cég 1969 és 2012 között gyártotta. Nevét a francia „galant” szóból kapta, melynek jelentése lovagias, vitéz. A Mitsubishi Carisma kilenc generációjából több mint ötmillió autó talált gazdára.

Mind az immobilizer-rel ellátott, mind az indításgátló nélküli Mitsubishi Galant indító-kulcsokat lemásoljuk üzletünkben. Amennyiben az autót 1995 előtt gyártották, úgy nagy valószínűség szerint még az autóra sincs szükség a kulcsmásolás elvégzéséhez, csupán egy kulcsot kell nekünk prezentálni. A Mitsubishi Galant indítókulcsainak másolása üzletünkben megvárható.

Mitsubishi Lancer autókulcsok másolása

mitsubishi-lancer-evoMind az immobilizer-rel ellátott, mind az indításgátló nélküli Mitsubishi Galant indító-kulcsokat lemásoljuk üzletünkben. Amennyiben az autót 1995 előtt gyártották, úgy nagy valószínűség szerint még az autóra sincs szükség a kulcsmásolás elvégzéséhez, csupán egy kulcsot kell nekünk prezentálni. A Mitsubishi Galant indítókulcsainak másolása üzletünkben megvárható.

Látogasson el kulcsmásoló üzletünkbe, ahol szakszerűen és pontosan lemásoljuk Önnek a Mitsubishi Lancer autókulcsokat, legyen az immobilizerrel ellátott vagy anélküli. Ha a kilencvenes évek közepe előtt gyártották az autót, akkor valószínűleg még nem rendelkezik beépített indításgátlóval. Az újabb modellek pedig biztosan immobilizeres kulcsokkal vannak ellátva. Ha nem biztos benne, hogy milyenek az autókulcsai, telefonáljon nekünk, kollégáink szívesen segítenek a beazonosításban!

Mitsubishi Outlander gyújtáskapcsoló-kulcsok másolása

mitsubishi-outlander-kulcskiralyA Mitsubishi Outlander egy középméretű crossover, amelyet a japán cég már 2001 óta gyárt. Az Outlander eredetileg Airtrek néven vált ismertté és 2005-ig ezen a néven is futott. A második generációs szabadidő-autóknál változott a modell neve Outlanderré, amely a korlátlan szabadságot, a még fel nem fedezett utakon való kalandozást lett hivatott reprezentálni.

A micro chip-pel, azaz indításgátlóval ellátott Mitsubishi Outlander autókulcsok másolásakor nem elegendő magát a kulcsot mechanikusan egy másológépen lemásolni, hanem a kulcsba helyezett chip-et is ki kell olvasni, és egy másik chip-re rá kell tanítani, amit az új kulcsba bele kell helyezni. A Kulcskirály vállalja az immobilizerrel ellátott Mitsubishi Outlander autókulcsok másolását és chip tanítását.

Mitsubishi Pajero autókulcsmásolás

mitsubishi-pajero-kulcsmasolasA Mitsubishi Pajero a japán Mitsubishi Motors autógyár, 1982 óta gyártott, négykerék-hajtású, orrmotoros modelljének a neve. Hírnevét világszerte megalapozták a Párizs-Dakar rallyn elért kiváló eredményei. A Pajero prototípusait már a hetvenes években elkészítették, de első generációját csak 1981-ben mutatták be, majd a következő évtől gyártották. A név a Patagóniában, Argentína déli részén honos macskaféle ragadozóra, a leopardus pajerosra utal, azonban spanyol nyelvterületen zavaró mellékjelentése van. A Mitsubishi cég ezért rákényszerült arra, hogy modelljét egyes országokban alternatív neveken kínálja, mint pl. Mitsubishi Montero (spanyolul hegyi vadász), illetve a Mitsubishi Shogun. Háromajtós kivitele, rövid tengelytávja előnyösen hatottak terepképességeire, így kedvelt lett erdőjárók, vadászok, gazdák, geológusok, olajkutatók, és a sziklás vagy sivatagos vidéken élők körében.

Természetesen az újabb típusokat már immobilizeres indításgátló rendszerrel szerelték. Ezért minden esetben szükséges az autó jelenléte a kulcsmásoláskor, ha olyan kulcsot szeretne, ami indítja az autót. Vállaljuk ezeknek a típusú kulcsoknak a másolását, a kulcsház cseréjét és az elektronika javítását!

Mitsubishi EVO sorozat

A világhírű Mitsubishi EVO sorozat már több évtizedes múltra tekint vissza. Az átalakított modellek nagy sikereket értek el különböző autós sportversenyeken. A régebbi modellek kulcsai még nem tartalmaztak indításgátló chipet, de az újabb, 1998-től gyártottak már igen. 2001-től 2003-ig gyártották az EVO-7-et, 2003-2005-ig az EVO 8-at, 2005-2007-ig az EVO 9-et, majd 2007-től az EVO 10-et. Minden modell és típus esetében tudunk kulcsot másolni, készíteni. A normál indítókulcsot azonnal, raktárkészletről el tudjuk készíteni. A távirányítós kiviteleket rövid rendelési idő után az üzletnél fel is programozzuk.

Vállaljuk tovább az EVO széria kulcsainak javítását, illetve kulcsház cseréjét.

Mitsubishi L200 autókulcs készítés

A legnépszerűbb terepjáró az L200. Az 1997-1998-tól gyártott modellekben már találkozhatunk indításgátló chippel. Ezek még simán klónozható fix kódos chipek, a másoláshoz elegendő csak a kulcsot elhozni.

Az újabb 2006-tól gyártottak már ugrókódos transzponderrel rendelkeznek. Ezeknek a másolásához már minden esetben szükséges maga az autó is. A kulcsmásolás megvárható.

Távirányítós kivitelre is van lehetőség, de csak alvázszám alapján lehet megrendelni.

Vállaljuk minden L200 kulcs másolását, a kulcsok javítását és a kulcsház cseréjét.